CSERÉP CSONGOR

A KÉTRÉTŰ ÖNISMERET

     A pszichológiában, főleg a vulgár-pszichológiában nagyon felkapott kifejezés az önismeret. Az önismeret valóban elengedhetetlen ahhoz, hogy megoldjuk felmerülő problémáinkat, és kiegyensúlyozott életet tudjunk élni. Ahhoz, hogy elkezdjük megismerni magunkat, tudnunk kell, hogy ki, vagy mi az én. A modern pszichológia által tárgyalt önismeret mindig a személyiségre vonatkozik, azt felelteti meg az énnel, és megfeledkezik a mélyen rejtőző belső tanúról, a magasabb rendű Énről. Így valójában két önismeretet különíthetünk el. Az egyik az egóra vonatkozik, mely személyiségünket jelenti, hívhatjuk Külső Énnek is. Ez magában foglalja a testet, a személyiségvonásokat, érzéseket, érzelmeket, vágyakat, ösztönöket, motivációkat, az akaratot, emlékeket és a jövőre vonatkozó terveket. A továbbiakban kiderül, hogy van egy másik énünk, mely a személyiségnél sokkal hatalmasabb, nem változik, szavakkal valójában leírhatatlan.
     Az önismeret első szintje tehát személyiségünk ismerete. Az, hogy tudatában vagyunk a Külső Ént felépítő kockáknak, melyeket fentebb felsoroltunk. Ha mindezeket az „összetevőket" jól ismerjük, tudatosan építhetjük fel életünket, úgy, hogy az segítse gyengeségeink leküzdését, jó tulajdonságaink megőrzését, ápolását. Ennek az önismeretnek a segítségével gyakorolhatjuk a pozitív értelemben vett aszkézist, azaz a tudatos önjobbítást, önfejlesztést.
Például, ha tudatában vagyunk annak, hogy temperamentumunk túlnyomóan kolerikus, akkor tudatosan fejleszthetjük az ebben rejlő pozitívumokat, például a kitartást, harciasságot sportolással erősíthetjük, míg a negatívumokat, például a forrófejűséget relaxációs gyakorlatokkal gyengíthetjük, hosszútávon kiirthatjuk. Ez a klasszikus személyiségfejlesztés, önismereti alapon, mely során énünk alsó két építőelemét, a testet és a lelket pallérozzuk.
     Az önismeret azonban kétrétű. Második fajtája a személyiségen túli énre, a Belső Énre irányul, énünk legmagasabb régiójának, a szellemnek a megismerésére. Ez sokkal nehezebb és mélyebb kutatást igényel, intuitív és spontán, hatása azonban mindenre kiterjed, automatikusan jobbítva személyiségünket. Ez a fajta önismeret a kifejezhetőn túlra kalauzol bennünket, a tiszta Csend és a pozitív értelemben vett Üresség felé.
     Valahogy azonban muszáj szavakkal körülírnunk a Belső Ént, hogy legyen egy olyan pont, ahonnan kiindulhatunk. Ezt legjobban a személyiséggel való összehasonlítással érhetjük el, ugyanis az emberek döntő többsége énjét kizárólag a személyiségével azonosítja.
     Ha őszinték vagyunk magunkhoz, ráébredhetünk, hogy a személyiség csak a fejünkben, az elménkben létezik, az igazi állandóságot nélkülözi. Ha a személyiségemre gondolok, a múltra és a jövőre gondolok. Emlékképek (itt és itt, ekkor és ekkor jártam, ezt és ezt az iskolát végeztem el, ezt a nevet adták nekem, stb.) és a jövőre vonatkozó tervek (lesz egy családom, apa vagy anya leszek, orvos leszek, hentes leszek, stb.) építik fel a személyiséget. Csakhogy itt-és-most ezek nem valósak, csak az elme termékei. Itt-és-most nincs múlt és nincs jövő, csak a most van. Tehát a személyiséget felépítő képek jelenleg nem léteznek, ebből pedig egyenesen következik, hogy a személyiség itt-és-most, tehát valójában nincs jelen, az Énünk azonban létezik, mivel „vagyunk", tehát a kettő nem ugyanaz.
Egy másik kardinális kérdés, melyet szinte senki nem tesz fel magának: kinek a számára jelenik meg a személy? Annak a számára, aki megismeri. Aki rágondol azokra az építőkockákra, melyek a személyiséget felépítik. Ha a saját személyiségemre tekintek rá, akkor viszont ki a rátekintő? A megismert tárgy a személy. De ki a megismerő alany? A kettő nem lehet ugyanaz, hiszen a szem nem láthatja saját magát, a megismerő nem lehet a megismert. Ott a háttérben, a személyiség tanújaként bújik meg a Belső Én.
     Az önismeret újabb fajtájának segítségével ezt a megfoghatatlant kell valahogyan megtapasztalnunk. Spontán is szembesülhetünk vele. Mindenki fel tud idézni olyan emléket, amikor úgy érezte, hogy feloldódott a személyisége. Akár sportolás közben, akár egy szép táj nézésébe belemerülve, vagy egy erdei séta alkalmával egyszerűen nem gondolt semmire, múlt és jövő megszűnt, csak az itt-és-most volt. Ez az az állapot, amit Csíkszentmihályi flow élményként írt le, valójában igazi, Belső Énünk megtapasztalása. Ilyenkor elérünk a tiszta tudat állapotába, mivel az elme, mely folyamatosan elfátyolozza az Ént, szertefoszlik.
Az elme működése, mely annyi problémán segít át bennünket, legtöbb bajunk okozója is. A folyamatos gondolatfolyammal mi magunk alakítjuk ki saját problémáinkat, akarjuk mindig megváltoztatni a körülöttünk lévő világot. Félelmeink, vágyaink az elme termékei. Ezek mindig nem-valós dolgokra vonatkoznak. Például a félelem tárgya a félelem átélésekor nincs is jelen, csak egy kép a jövőre vonatkoztatva, mégis blokkolja cselekvőképességünket, felesleges és nem old meg semmit. Az önismeret során olyan módszert dolgozunk ki, mellyel az elme mindenre kiterjedő hatalmát korlátozni tudjuk, úgy, hogy fölé emelkedünk. Kitartó gyakorlással (akár nullára) csökkenthetjük azt az időtartamot, amit a fölösleges gondolatfolyam tölt ki, mely létrehozza problémáinkat, haragunkat, félelmeinket és vágyainkat. Felismerhetjük a MOST hatalmát, amit mindig elmulasztottunk, mert voltak „fontosabb" dolgaink, megtanulhatjuk, hogyan kell időzni a VAGYOK-ban, ahol átélhetjük a tiszta létet, mely a személyiségen túl van.