Konszideráció – meditáció – kontempláció 3.

A konszideráció és a meditáció belső cselekvés. A lánc utolsó szeme valójában nem egy következő lépcső, egy belső módszer, hanem egy állapot. A kontemplatív, tehát szemlélődő állapot létrejöhet egy meditációs gyakorlat közben, de nem csak akkor. A szellemi törekvő számára az a cél, hogy a gyakorlatai segítségével megpróbáljon elérni egy olyan tudatállapotot, mely maga a kontempláció, és ezt fenn tudja tartani minél tovább. Valójában egy belső lépés ez, a személyiségünktől való "hátralépés". Az énünk ekkor már nem a személyiséggel, nem a Külső Énnel azonosul, hanem mindinkább a mozdulatlan és állandó Belső Énnel, mely egy folyamatos "vagyokság" érzésében ragadható meg. Ebben az állapotban sokkal inkább szemléljük saját életünket, és saját énünket. Teljesen tudatában vagyunk mindennek, a személyiség ugyanúgy funkcionál. Reggel felkel, dolgozni megy, neveli a gyerekeit, találkozik a barátaival stb., de mindezt úgy, hogy én-átélése nem teljesen abban a személyiségben van, aki csinálja ezeket. Elfogadja azokat a dolgokat, melyek megtörténnek vele, és nem akar mindenen azonnal változtatni. Csuang Ce, a taoista bölcs így ír erről:

"Az égi természet – mondotta Sun – a nyugalomban nyilvánul meg. A Nap és a Hold csak ragyognak, s a négy évszak befutja pályáját, a nappal és az éj pontos rendhez igazodik s a felhő járása szerint hull az esö. Akkor hát – kiáltott fel Yao – hiábavaló zavargás az életem. Míg te az éggel akarsz összhangban lenni, én az emberekkel elérhető öszzhangot kerestem.

Az Ég és a Föld volt az, amire a régiek leginkább gondoltak. Huang Ti, Yao és Sun egyaránt ezeknek adóztak csodálatukkal. Ezért a régiek nem is igyekeztek cselekedni: egyszerűen hagyták, hogy az Ég és a Föld működjenek."

Ez a kontempláció lényege.