A FÉLELEM PSZICHOLÓGIÁJA

(interjú a Pneumato-Pszichológiai Műhely alapítójával)*

Gyors szívverés, emelkedett vérnyomás, megfeszült izmok, kiélezett érzékek, fokozott izzadás. A félelem jellemzői. Felmérések szerint leggyakrabban a következőktől félünk: halál, fájdalom, börtön, társadalmi visszautasítás, szegénység, magány, sötétség, magasság, zárt helyek, rovarok. A top 10-es listára 2005-ben már felkerült a terrorizmus is. Serdülőket kérdeztek meg Amerikában arról, mitől félnek leginkább. Bármit mondhattak, az egyik leggyakrabban említett érzés pedig a terrortámadásoktól való félelem volt.

Cserép Csongor pszichológus többéves projekt keretében kutatta a sztereotípiák kialakulásában fontos szerepet játszó torzított információkódolást. A szakembert a félelem mechanizmusáról kérdeztük.

- Hogyan alakul ki a sztereotípia?
Cserép Csongor: Nagyon fontos elkülöníteni a sztereotípiákat a valódi tapasztalaton alapuló benyomásoktól. Az előítélet téves információkódolás útján kialakuló fals tapasztalati mechanizmus, míg a sztereotípia információrendszerezési séma. Ezt a kettőt szokták összekeverni. A rossz kódolás meghatározza azt, hogy a további információkat mi alapján és hogyan kódoljuk, így egy önmagát megerősítő mechanizmus alakul ki. A folyamat automatizálódik és tévúton megy tovább. Implicit, tehát nem tudatos tanuláson keresztül működik, hanem háttérfolyamatként, amely azonban meghatározza azt, hogy a további információkat hogyan fogjuk elraktározni.

- Vagyis veszélyes dolog, mert észre sem vesszük, miközben meghatározza a döntéseinket.
- A sematikus gondolkodásnak ez a hátulütője, másrészt viszont fontos és hasznos dolog is egyben, mert képtelenek lennénk minden egyes információt objektíven mérlegelni és tudatosan átgondolni a döntéseink előtt. Ez olyan hosszú és összetett folyamat lenne, hogy mellette lehetetlen lenne bármi mást csinálni. Tehát a sztereotípia egyszerűsíti, megkönnyíti a döntéseinket, miközben vannak hátrányai is. Persze vannak olyan módszerek, gyakorlatok, amelyekkel a megtapadt érzelmi hozzáállásokat ki lehet tisztítani, de ebbe most hosszú lenne belemenni.

- A félelemnek vannak különböző szintjei, vagy egyetlen érzelem minden félelem?
- A gyökérérzés abszolút azonos, de természetesen vannak szintjei. Van, amikor már annyira meghatározza valakinek az életét, hogy teljesen paranoid személyiséggé alakul, olyanná, aki mindentől fél. A félelemmel kapcsolatban legfontosabb azt tudni, hogy alapvetően nem egy külső tárgy hozza létre, hanem „én". Mindig az ember önmaga a valódi oka. Ez nem tudatos folyamat, hiszen senki sem szeretne félni. A háttérben kezd kialakulni, olyan kép vagy gondolat hatására, amit elképzelünk. Akkor is, ha valós alapja van. Például látjuk a merényleteket, terrortámadásokat a híradóban, olvassuk az újságban, és egyből az a reakciónk, hogy ez velünk is megtörténhet. Másnap a metrón vagy a repülőn elég, ha egy muszlim ül mellénk és máris félünk, mondván, lehet, hogy fel fogja magát robbantani, holott ennek általában semmilyen valóságalapja nincs. Csak a fejünkben futtatjuk ezeket a gondolatokat, a gondolatok alapján pedig gondolati-érzelmi gócok alakulnak ki, amelyek meghatározzák a félelmünket. Persze sok múlik az adott személyiségen. Vannak olyan emberek, például kommandósok, terrorelhárítók, akik konkrétan a vészhelyzetekben jók. Nem félnek, nem stresszelnek. Nyilván erre külön képzést is kapnak, de a személyiségük is ilyen. A lényeg tehát, ha én félek, nem biztos, hogy más is fél. Nem magában a helyzetben, tárgyban van a félelem, hanem mindig az egyénben.

- Hogyan lehet a félelmet legyőzni, ha azt hisszük, nem rajtunk múlik?
- Rengeteg módon. A különböző pszichológiai megközelítések különböző megoldásokat, módszereket javasolnak. Amiről én nyilatkozni tudok, az a Kettős Önismereti Terápia meditatív, belső énre irányuló része. Létre lehet hozni olyan lelki, pszichés edzettséget, amelynek segítségével belső nyugalomra teszünk szert, és a későbbiekben ez határozza meg az életünket. A kialakult képeket és gondolatfolyamokat meg lehet állítani. Persze nem vezényszóra, de vannak olyan meditatív gyakorlatok, amelyekkel meg lehet változtatni az állandó gondolatgyártási folyamatot.

- Félelem szempontjából van különbség például egy kőműves és egy diplomás IT-vezető között?
- Félelemben szerintem nincs, inkább stresszben van. Akik pszichológushoz fordulnak, tapasztalatom szerint inkább a magasan képzettek, egyrészt mert ők engedhetik meg maguknak, másrészt mert felismerik, ha probléma van. Egyébként a kétkezi munka végzése több szempontból is csökkenti a stresszt. A kétkezi munkák eredménye ugyanis folyamatosan és azonnal látható, a fizikai mozgás által pedig a testi edzettség is megvan. Ez fontos a félelem esetében is: az, hogy mennyire vagyok cselekvőképes, mennyire tudom az adott helyzetet megfogni, attól is függ, milyen fizikai állapotban vagyok.

- Mi a helyzet a másik oldallal, a terroristákhoz csatlakozókkal? Bár mentséget nem, de magyarázatot lehet találni a cselekedeteikre?
- Egy átlagos, békés szír ember számára ugyanúgy elfogadhatatlan a terrorizmus, mint nekünk. Ami igazán fontos, hogy például a terroristákhoz való csatlakozásnak milyen pszichológiai előzményei vannak. Nagyon fontos megvizsgálni és látni, hogy miért, hogyan alakul ki. Hogyan történhet meg, hogy egy második generációs muszlim Franciaországban tevékenyen részt vesz abban a merényletben, amely azon ország állampolgárai ellen folyik, ahol ő és az édesapja is él? Az elmúlt évtizedekben Európában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában politikai és pszichológiai értelemben a tekintély fogalmát egy szintre hozták a diktátor fogalmával. A tekintély, az autoritás ma a pszichológiában negatív felhangú fogalom, pedig alapvetően nem volt az. Tekintélye nem annak volt, aki ráparancsolt másra vagy fizikai erőszakot alkalmazott, hanem akire felnéztek, akit tiszteltek. Tekintélyre és példaképre szüksége van az embernek, kell egy, a külső világban megtestesülő vezető vagy rendszer, önmagunk legbelső centrumának tükröződése. Ám a tekintélykeresésnél, ha nincs jó, valódi példa, az áltekintélyek kerülnek előtérbe. Gondoljunk csak azokra a tizenévesekre, akár lányokra is, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz, amelyre inkább az arab Daesh megnevezést használnám, mivel az Iszlám Állam név a legjobb brand a terroristáknak. Tehát kell, hogy felnézhessenek valakire, valamire, jelenleg Európában ez nehezen megtalálható, míg a Daesh-nál egyértelmű.

- De miért az erőszakhoz csatlakoznak? Alapvetően van bennük erre hajlam?
- Mindenkiben van, csak nem mindegy, mennyi. Akik csatlakoznak, azok főként muszlimok vagy muszlim családokból jönnek. A saját gyökereikhez akarnak visszanyúlni, de azt már nem tudják megvizsgálni, hogy ez az iszlám már nem az. Visszautalok a sztereotípiákra és az előítéletekre, ezt a terrorszervezetet nem szabad az iszlámmal azonosítani. Az iszlám legbelsőbb tanítását a szúfizmus képviseli, amely fényévekre van ettől.

- Mi kell ahhoz, hogy a fanatikusok önmagukat is könnyűszerrel feláldozzák?
- Nem tudom, mennyire könnyedén megy, biztos van lelki vívódás mögötte. A szektásodás folyamata Pratkanis és Aronson „A rábeszélőgép" című könyvében nagyon szépen le van írva. Az egész fokozatosan történik, lépésről-lépésre juttatják el a csatlakozókat ahhoz, hogy akár önmagukat is feláldozzák. Mire beindulna a védelmi mechanizmus, addigra már be sem tud indulni, mert nincs hova menekülni. Azt a kognitív disszonanciát, hogy ha racionálisan végiggondolná, hogyan jutott az adott helyzetbe, egy módon tudja csak feloldani, ha azt mondja, ez a jó, a helyes út, és biztos, hogy jól döntött. Ekkorra már az ego, a személyiség gyakorlatilag megszűnt létezni.

- Bármilyen csoporthoz csatlakozni, legyen az jó vagy rossz, mit jelent az egyén számára?
- Identitást ad, és az önértékelést is erősíti.

- Aki átél egy támadást, merényletet, vagy elveszíti egyik szerettét benne, hogyan tudja feldolgozni a traumát?
- Ez borzasztó nehéz folyamat. Csak úgy lehet megoldani, ha valaki képes a saját egész emberképén és világnézetén változtatni. A közeli hozzátartozók elvesztése olyan gócpont, amely brutális erővel bír. Rengeteg gondolat, érzelem, harag, düh, félelem egy gombócban összegyúrva kerül az emberbe. Ez akadályozza a hétköznapi, megszokott viselkedését, előidézhet például teljes bezárkózást is. Külső személy, pszichológus ugyan tud segíteni különböző módszerekkel, de ha ő maga nem teszi meg a lépéseket a gyógyulás felé, helyette senki sem fogja. Az embert egyvalakitől nem lehet megmenteni, önmagától. És csak önmaga képes önmagában változásokat létrehozni. Meg kell érteni, hogy végtelen biztonságot és száz százalékig biztos kapcsolódási pontokat a külső világban nem találunk. Még a legközelebbi hozzátartozóinkban sem. A külvilágban minden folyamatosan változik, de még a személyiségünk is egy folyam. Meg kell találni és tapasztalni a belső énünket, az állandóságot önmagunkban, ez adhat biztonságot.

* Az interjú az itBehaviour magazin áprilisi számában jelent meg.