CSERÉP CSONGOR

A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEI A VITORLÁZÁSBAN

A „harc" szóról napjaink emberének általában a gyilkosság, erőszak, brutalitás és a pusztítás jut eszébe. Amennyiben mélyen elgondolkodunk arról, hogy mi az ember, mi az élet lényege, mivégre vagyunk ezen a világon, könnyen eljuthatunk a HARC-hoz. A valódi harc önmagunkban, önmagunk ellen folyik, folyamatosan. Ez a harc az élet valódi lényege, mivel a létező világban összecsap bennünk jó és rossz. Összecsap bennünk a nemes, a magasrendű az alávalóval, az alacsonyrendűvel. Az akarat a gyengeséggel, a kitartás a lustasággal, az alázat a gőggel, a koncentráltság a szétszórtsággal, az egyhegyűség a tompasággal, a lényeglátás a lényegtelen gondolatokkal való vesződéssel, a magabiztosság a bizonytalansággal, a belső nyugalom az érzelmek általi mozgatottsággal és a szilárdság a puhánysággal. Ezek az összecsapások bennünk minden nap, szinte minden pillanatban megtörténnek.
A sport lehetőséget ad arra, hogy legyőzzük önmagunk árnyoldalát, fejlesszük a bennünk rejlő nemes embert. A vitorlázás más és más hangsúllyal, de túrázás és versenysport formájában is lehetőséget biztosít arra, hogy a fentebb felsorolt ellentétpárokból a jókat művelje bennünk, a rosszakat pedig kiirtsa. Ebben a bevezető cikkünkben megpróbálunk egy összefoglaló képet rajzolni arról, hogy ez miként lehetséges, milyen utakon történhet.

A személy helye a vitorlázásban

Egy hegymászó barátom, aki igen magas csúcsokra jutott fel, azt szokta mondani, hogy odafent az ember megtűrt vendég lehet csupán. Hódításról szó sincs. Ez a megállapítás tökéletesen igaz a mi szeretett sportunkra, a vitorlázásra is. A vízen mi mindig csak megtűrt vendégek lehetünk. A szárazföld biztonságából indulunk ki és oda is térünk vissza. A vízen sokkal erőteljesebben megtapasztalhatjuk, hogy milyen nagy mértékben vagyunk kitéve olyan erőknek, melyekre semmilyen hatásunk nincsen. Fontos tehát rögzítenünk, hogy az én, a személyiségem a vízen mindig a vendég szerepében jelenik meg. Ahhoz, hogy ne folyamatos idegeskedéssel teljen a kint töltött idő, bizonyos értelemben le kell mondanunk saját magunkról, hisz sokszor a körülmények nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk. Ekkor jön a klasszikus, mindannyiunk által jól ismert szituáció: Miért pörgött le? Miért fordult el? Miért nem pörög le? Általában még más, cifrább szavak is követik ezeket a kérdéseket. Mégis, honnan jönnek ezek? Az egótól, a nagyképű akaratosságtól, a gőgtől, hogy én így akarom. Alázat és elfogadás. Ez a két nemes tulajdonság, amire alapvetően a vitorlázás minden formája tanít minket, és ha nem tanulunk, nem leszünk jó vitorlázók.

A személy, a hajó és a természet kapcsolata, viszonya

A hajó (legtöbbször) oda visz minket, ahová szeretnénk, ebben az értelemben szolgál nekünk. Azonban ehhez nekünk is szolgálnunk kell őt. Rendben kell tartani, az elöregedett részeit lecserélni, folyamatosan karban tartani. Ez bizony kemény munka, a legtöbben nem is nagyon szeretik. Pedig az a kapcsolat, ami elengedhetetlen a jó vitorlázáshoz, így jöhet létre. Így ismerjük meg saját hajónkat, minden milliméterét, és ez a vízen nagyon kifizetődő lehet.
A hajó az ember egyik szervévé kell, hogy váljon, egy lénnyé, egy organizmussá kell vele fejlődni a vízen. Ezért mondjuk azt, hogy „belém jöttek, pedig útjogos voltam". Belém jöttek, tehát a hajó az énem része volt. Sok gyakorlás, kitartó munka eredménye az, amikor valóban úgy éljük meg, hogy a legénység és a hajó egy tökéletes egységként működik.
Ennek az egységnek kell jó vendégként szinte belesimulnia a természetbe, a szél és a víz által teremtett környezetbe. Folyamatosan reagálni a szélre, a hullámokra, melyeket megváltoztatni nem lehet. Minél inkább tökéletes harmóniába kerül a legénység-hajó organizmus a természettel, annál gyorsabban tud eljutni kiindulási pontjából a célba. Ebben a tekintetben is pontosan leképezi a vitorlázás az életet. Minél inkább harmóniába kerülünk környezetünkkel, azokkal a tényezőkkel, melyeken változtatni nem tudunk, annál könnyebben érjük el célunkat. A magasrendűségre törekvő embernél ez pedig nem lehet más, mint az, hogy önmagában sikeresen vívja meg a nagy háborút jó és rossz oldala között, hogy minél nemesebbé váljon. Például, ha nem idegeskedünk olyan dolgokon, melyeken nem tudunk változtatni, a belső nyugalom és a lényeglátás nemes tulajdonságait gyakoroljuk, ezekkel a fegyverekkel legyőzzük a kimozdítottság, az értelmetlen düh, harag, elkeseredés sárkányait.

A személy fejlődési lehetőségei a túra- és pályaverseny vitorlázásban

Bár ugyanarról a sportról beszélünk, sok mindenben különbözik a pályán zajló versenyvitorlázás és a túravitorlázás (legyen szó klasszikus túrázásról, vagy túraversenyzésről). Külön cikkeket lehetne írni ezekről a formákról, ezért itt megpróbáljuk röviden összefoglalni, hogy a lehetséges személyiségfejlődés mely aspektusai domborodnak ki a vitorlázás két formájában.
A túrázásban a teremtett környezettel való egység megélése, ebben a formában az én eggyé válása a környezettel hangsúlyosabban jelenik meg. A hosszú túrákon, túraversenyeken (leginkább a több napos tengeri versenyeken) a kényelmetlenség elviselése, a sajátos váltási szisztéma miatt kialakuló pihenési lehetőségek rövidsége, a leszűkült táplálkozási lehetőség és a folyamatos készenlét már-már a katonai életstílust idézi. Itt bizony komoly aszketikus hozzáállás, az alapvető szükségletek kielégítéséről való lemondás is megjelenik. Ez acélozza a jellemet. Kitartónak kell lenni, a belső nyugalom megőrzésére kell törekedni a nehéz helyzetekben, a szolgálatot koncentráltan kell ellátni, a taktikában magabiztos döntéseket kell hozni.
A pályavitorlázásban más mód adódik ezeknek a tulajdonságoknak az elsajátítására. Az aszkézis leginkább a felkészülés időszakára jellemző: monotonitás tűrése, kemény napirend betartása, folyamatos vízi és fizikai erősítő edzések, szigorú táplálkozási rend. A versenyben a szinte test-test elleni harc a nemes ellenfelek ellen koncentráltságot, egyhegyűséget, belső nyugalmat, „bulldog" mentalitást (soha nem lehet feladni, a harc a futam végéig tart) kíván a versenyzőtől.

A cikk az Aqua Magazin 2017 évi május-júniusi számában jelent meg.