ANANDA KENTISH COOMARASWAMY
AZ INDIAI ÉS TARDÍCIONÁLIS PSZICHOLÓGIÁRÓL, AVAGY INKÁBB PNEUMATOLÓGIÁRÓL*
FORDÍTOTTA: UMENHOFFER ISTVÁN
„Ecce, quomodo in cognitione sensitiva continetur occulte divina sapientia,
et quam mira est contemplatio quinque sensuum spiritualium
secundum conformitatem ad sensus corporales.”1
Szent Bonaventura: De reductione artium ad theologiam 10.
„Osztisz au szóma therapeuei, ta heautú all’ úkh’ auton therapeuei”2
Platón: Első Alkibiadész 131b
Amint3 azt Jadunath Sinha az indiai pszichológiáról (bhúta-vidjá) megjelent egyetlen átfogó műben megjegyzi: „Nem létezik empirikus pszichológia Indiában. Az indiai pszichológia a metafizikán alapszik.”4 Ennek az a magyarázata, hogy „minden indiai filozófiai rendszer egyúttal a megszabadulás (salvation) doktrínája is”.5 Más szavakkal, az indiai filozófusokat nem az önmagukban való tények, avagy inkább statisztikai valószínűségek érdeklik, hanem elsősorban a megszabadító igazság.6 A tradicionális és szakrális pszichológia magától értetődőnek tekinti, hogy az élet, a létesülés (bhava, geneszisz) egy önmagán túlmutató célhoz vezető eszköz, nem pedig olyasmi, amit minden áron fenn kellene tartani. A tradicionális pszichológia valójában nem megfigyelésen alapszik; a szubjektív megtapasztalás tudománya. Igazsága nem olyasféle, ami statisztikai demonstrációra alkalmas; csak az avatott szemlélődő kontemplációja által igazolható.7 Másként kifejezve, igazságát csak azok tanúsíthatják, akik a felállítói által előírt folyamat szabályait, tehát azt, amit „Útnak” nevezünk, elfogadják és követik. E tekintetben hasonlít a tények igazságához, azzal a különbséggel, hogy az Úton minden egyénnek saját magának kell járnia; nincs, és nem is lehet általános, közös „bizonyosság”. Igazolás alatt természetesen meggyőződést és megtapasztalást értünk, nem pedig olyan felfogást, amely a puszta logikai értésből fakadhat. Ebből következően nem is fejthető ki „propaganda” a szakrális tudomány érdekében. Jelen cikkben egyetlen törekvésünk csupán a téma többé-kevésbé részletes ismertetése. Lényegében a szakrális tudomány a minőségek, a profán pedig a mennyiségek tudománya. Eme tudományok között nem lehet konfliktus, csupán eltérés, ha mégoly hatalmas is. A különbséget aligha írhatjuk le jobban Platón fent idézett szavainál, vagy a Kausítáki-upanisad III. 8-ban foglaltaknál: „Ne a tetteket akard megismerni, hanem azt tudd, aki tesz! Ne az élvezetet és fájdalmat akard megismerni, hanem azt tudd, aki az élvezetet és fájdalmat érzi!" és így tovább, a tapasztalás más tényezői vonatkozásában is. Körültekintően és óvatosságból nem mondjuk azt, hogy a „mi tapasztalatunk", mivel semmi esetre sem feltételezhető teljes biztonsággal, hogy mi vagyunk a Tevő és az Érzékelő, amint a cogito ergo sum mellett sem érvelhetünk kockázat nélkül.
Megállapítható, hogy mind az empirikus, mind a metafizikai pszichológia alkalmazásának célja egyfajta megmentés, salvatio; ez elfogadható ama tény fényében, hogy a latin salvo szó jelentése a gyógyulást, egészséget foglalja magában. Ám ebből nem következik, hogy pusztán ez alapján választanunk kellene közülük, mint egyazon célhoz vezető eszközök közül; éppen azon egyszerű oknál fogva, hogy a „salvatio" mást és mást jelent különböző kontextusban. Az empirikus pszichoterápia által célul kitűzött egészség a sajátos patologikus állapotoktól való megszabadulás; a másik célja viszont a minden feltételtől és kategóriától való függetlenség, a halandóság ragályától való szabadulás, és hogy akként létezzünk, akkor és ott, amint csak akarunk (Taittiríja-upanisad III. 10. 5; Jn 10,9 stb.). Továbbá a nagyobb szabadság utáni törekvés szükségszerűen magába foglalja a kisebb elérését is; a pszicho-fizikai egészség ugyanis a spirituális egészség megnyilvánulása és következménye (Svétásvatara-upanisad II. 12. 13.). Míg az empirikus tudomány az emberrel a „lélek utáni keresés"8 kapcsán törődik, addig a metafizikai tudomány az ember halhatatlan Önvalójával, a lélek Lelkével foglalkozik. Ez az Önvaló vagy Személy nem egy személyiség, és sosem válhat az ismeret tárgyává,9 hanem mindig annak lényege; ez az élő, magasba törő princípium minden pszichikus-hülikus individualitásban „le egészen a hangyákig" (Aitaréja-áranjaka I. 3. 8.), és valójában az „egyetlen átvándorló"10 minden transzmigrációban és kibontakozásban. Ezért nevezzük a tradicionális pszichológiát inkább pneumatológiának, mintsem a „lélek" tudományának. És mert Önvalója „sosem válik valakivé" (Katha-upanisad II. 18.), a metafizikai alapvetően az „önmegsemmisítés" tudománya, amint azt a Mk 8,34-ben olvashatjuk, si quis vult post me sequi deneget se ipsum.11 A következőkben magától értetődőnek kell vennünk a „lélek" (pszükhé, nefes, saríra átman) megkülönböztetését a „szellemtől" (pneuma, pszükhész pszükhé, rúah, asaríra átman), amelyet a nyomtatásban megszokott módon „énként, (ön)magamként", illetve nagy kezdőbetűvel, Önmagamként, Önvalóként jelölünk.
Jegyzetek
1 „Íme, mint tartalmazza titkosan az érzéki megismerés az isteni bölcsességet, és milyen csodás az öt szellemi érzék szemlélete a testi érzékkel való összehasonlításban." Continatur occulte = guhá nihitam; sensus spirituales = dnyánéndrijani; sensus corporales = karméndrijani.
2 „Aki a testével törődik, az nem önmagával, csak a magáéval törődik". Ugyanígy, „aki a testről rendelkezik ismerettel, az a magáét, de nem önmagát ismeri" (Uo. a). [Brunner Ákos fordítása]
3 [A fordítás alapjául szolgáló tanulmány forrása: A. K. Coomaraswamy: Metaphysics. Princeton, 1977, Princeton University Press /Bollingen Series LXXXIX. 2/, 333–378. o. – A szerk.]
4 Jadunath Sinha: Indian Psychology. Perception. London, 1934, 16. o. Ld. még C. A. F. Rhys Davids: Buddhist Psychology (London, 1914); T. Stcherbatsky: The Central Conception of Buddhism, and the Meaning of the Word „Dharma" (London, 1923); továbbá R. N. Dandekar: Der vedische Mensch (Heidelberg, 1938). Rhys Davids könyve igen informatív, ám némi óvatossággal kell olvasni, ugyanis „a Nikáják által használt bevett szaknyelvi kifejezéseket figyelmen kívül hagyva" íródott (18. o.). A szerző számára talán ez okból kifolyólag tűnik ellentmondásosnak az Upanisadok átman-doktrínája mint „egyetlen látó" stb., és ama buddhista kijelentés, miszerint a „Ki lát?" kérdés megfelelő módon nem tehető fel; nem ismervén fel azt, hogy épp azért helytelen a kérdés, mert az „egyetlen látó" sosem válik valakivé és nem is „valaki" vagy valami. Ebben a megvilágításban a brahmanikus „realizmus" szembeállítása a buddhista „nominalizmussal" érvényét veszti (vö. 51. jegyzet).
5 T. Stcherbatsky: Buddhist Logic. Leningrad, 1932, 195. o. Ugyanígy Platóné is erkölcsfilozófia – inkább képzés (Bildung), mint tudomány (Wissenschaft), nem „puszta" teória, hanem életmód is egyben (vö. Phaidón, 64. oldaltól), egy márga = ikhneuszisz, amint azt például a Phaidrosz 252e-ben olvashatjuk.
6 Vö. Franklin Edgerton: The Upanisads. What Do They Seek and Why? Journal of the American Oriental Society, XLIX. évf. (1929) 102. o.
7 Vö. Platón: Phaidón 65b–c: „Vajon mikor tapintja ki a lélek az igazságot? [...] amikor nem homályosítja el ezek közül egyik sem, sem a hallás, sem a látás, sem a fájdalom, sem a gyönyörűség, hanem amikor a legnagyobb mértékben önmagáért való (auté kath' autén gignétai)" [Kerényi Grácia fordítása]. Vegyük figyelembe, hogy az „önmagáért való" nem csupán egy felszínes frázis, sem angolul (all alone by oneself), sem görögül; magában foglalja a két önmagamság megkülönböztetését és önmagam párba állítását az Önvalóval, amely „sohasem rejtőzik el" és aki hozzá folyamodik, az „soha nincs egyedül" (Brihadáranjaka-upanisad II. 1. 11.); vö. Mánava-dharmasásztra VI. 49: átmanaiva szahájéna; és Anguttara-nikája V. 90: kaljána [...] szahája.
8 C. G. Jung: Modern Man in Search of a Soul (London, 1933). Jung nyíltan beismeri, „csupán arra korlátozom magam, ami pszichikailag tapasztalható, és elvetem a metafizikait" (R. Wilhelm és C. G. Jung: The Secret of the Golden Flower. New York, 1931, 135. o.). Egy ilyen „korlátolt" megközelítésből jön létre a „Tao nélküli taoizmus" (vö. André Préau: La Fleur d'or et le taoisme sans Tao. Paris, 1931) vagy a Brahma nélküli Brahmaváda, ami ennélfogva nem vehető komolyan, mint tradicionális pszichológiáról szóló tudományos közlemény.
9 „Hogyan (kéna, mi által, ki révén) különböztetheti meg valaki a Megkülönböztetőt?" (Brihadáranjaka-upanisad II. 4. 14, IV. 5. 15.)
10 Sankarácsárja: Brahma-szútra-bhásja I. 1. 5: nésvarád anjah szanszárí; id est Platón Lelke, amely „mindig a testtel van összekötve (szüntetagmené; vö. 76. jegyz.), mégpedig egyszer az egyikkel, másszor a másikkal" (Törvények 903d [Kövendi Dénes és Bolonyai Gábor fordítása]), amint azt a Svétásvatara-upanisad V. 10. írja, „bármely testet is ölt, azzal egyesül (judzsjaté)", és a Bhagavad-gítá XIII. 26., „amikor bármely mozgó vagy mozdulatlan lény keletkezik, ezt a mező és a mező-ismerő egyesülése hozza létre".
11 „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát". Vö. A. K. Coomaraswamy: Ākimcaññā. Önmegsemmisítés. Budapest, 2000, Camelot Kiadó.
* (A tanulmány az Ars Naturæ II. évfolyamának 3-4. számának 316-364. oldalain jelent meg.)