Korunk egyik „népbetegsége": a stressz. Van kiút!

    Mindannyian ismerjük azokat a közhelyeket, melyek szerint felgyorsult világunkban kibírhatatlanul szétszakítják az embert a tennivalók és a külső tényezők. Mindenki mindig rohan és stresszes. Az amerikai filmekből jól ismert kép, amikor este az egyik szereplő hazaér a kemény munkából, és lehűti magát egy pohár whiskyvel.
    Azonban, ha jobban megvizsgáljuk helyzetünket és önmagunkat abban a szövevényes hálóban, létforgatagban, ami az életünk, könnyen ráébredhetünk arra, amit Szögjal Rinpócse, tibeti mester kifejt:

„... az elmúlástól való titkos félelmünket elnyomjuk, mind több és több tárggyal, dologgal, kényelemmel vesszük körül magunkat, s egyszer csak ezek szolgáivá válunk. Egész időnk, energiánk kimerül ezek kezelésében."¹

    Tehát a forgatagot, ami a rohangálást, időhiányt, szétszakítottságot, stresszt okozza, döntéseink hozzák létre. Soha nem elégszünk meg azzal, amink van, mindig többet akarunk, de csak materiális javakból. Ezért a felhalmozásért adjuk oda időnket, nyugalmunkat, legmélyebb értelemben önmagunkat. Csak egyszer kell megállni, és komolyan elgondolkodni azon, hogy mi a cél? A mai világ által sugallt progresszió, fejlődés? Mi fejlődik? Még vékonyabb lesz az iPhone? Ennek a látszatfejlődésnek rabjai lettünk, mert elhittük, hogy ez a valóság. Pedig csak egy valóság van, a legbelső Alanyiság. Ez az igazi átélő, tapasztaló mag bennünk, aki mindig, mindenhol ott van, de soha nem érheti el semmi és senki. Egy példával érzékeltetve, ha a Déli-óceánon egyedül hajózva elsüllyed a hajónk, a jéghideg víz testünkben fizikai sokkot okoz, pszichésen erős traumát élünk át a biztos halál tudatában, viszont van bennünk egy legbelső Én, aki végig csak „ott van". Vele nem történik semmi, nem éri semmilyen megrázkódtatás. Ő csak VAN. Ez a vanság Arisztotelész Mozdulatlan Mozgatója, a hindú hagyományok ātmája (önvalója).
    Amennyiben ezt megértjük, és mint szemléletet magunkévá tesszük, egy egészségesebb hozzáállást tudunk kialakítani a világ dolgaihoz. Megszabadulunk olyan kötöttségektől, függőségektől, melyeknek nem tudatosan, de szolgáivá váltunk. Amikor ezt a szemléletet átéljük, mint folyamatos világ-szemlélést, szabadságot tapasztalunk. Igazi, belső szabadságot, nem azt az álszabadságot, melynek illúziójával a média folyamatosan eláraszt minket. Az igazi kötöttség-nélküliség önmagunkban érhető el, csak ott van, és így vagy úgy, de mindenki megtapasztalta már életében, bár lehet, hogy nem tudatosan. Ez egy teljeségérzés, egy kiegyensúlyozott állapot, amiben csak benne vagyunk. Gyakorlatilag bármi előidézheti, flow élmény egy tevékenységben, a tengerpart, egy tájkép, bármi. Ezt a tapasztalást azonban tudatosan előidézni és benne maradni, nem könnyű, különleges módszereket kíván. Akinek sikerül, úgy érzi, mintha kicserélték volna. Ennek sokszor semmilyen külső jele nincs. Ugyanúgy elmegy dolgozni, éli az életet, csak az egész egy más, sokkal tágabb kontextusba helyeződik. Súlytalanabbá, könnyedebbé válik minden. Nincs több stressz.
    Lehet a stresszre gyógyszert szedni, különböző ideiglenes hatású módszerekkel próbálkozni, de az igazi, tartós megoldást csak önmagunkban, mi hozhatjuk el.

¹ Szögjal Rinpócse: Tibeti könyv életről és halálról. Budapest, 1995, Magyar Könyvklub, 33. o.