OTHMAR SPANN

SZERETET, TUDÁS, EMLÉKEZET
VÁLOGATOTT RÉSZLETEK A SPANNI PNEUMATOLÓGIÁBÓL*

FORDÍTOTTA: BERKÓ DÁNIEL

„Menj és járj be minden utat, a lélek határait el nem éred, olyan kimeríthetetlen."
Hérakleitosz

 

KETTŐSÉGTUDAT VAGY SZERETET1

„A mélyebbre hatoló értelem nem elégszik meg világok teremtésével:
Egy szerető szív azonban kielégíti a törekvő szellemet."2
Novalis

„A szeretetre való képesség [...] varázslat, mely mindent legyőz."3
Tieck

Általános magyarázat

A megnyilvánulatlan szellemi alap és az érzékfeletti tudat önmagukban nem képesek meghatározottságra szert tenni. Az első fokozat, amelyen a szellem önmagában meghatározott benső tapasztalatra tesz szert, így konkretizált megvalósulásra talál önmagában – a szellemi közösség vagy kettőség (Gezweiung).4
A kettőség lényegét oly sok könyvemben és előadásomban kifejtettem, hogy itt nem bocsátkozhatom ismétlésekbe. Így az alapvető tisztázáshoz legyenek elegendőek az alábbi utalások.
Eredetét tekintve a kettőség a tudat csúcsán áll. A belső ember ébredése nem érzékszervi benyomásokkal – miként az empirisztikus tan véli –, hanem sokkal inkább a szellemi közösségképzéssel, a kettőséggel adatott meg! A többi embertől elszakított gyermek szelleme nem képes kibontakozni, akkor sem, ha kellő érzékszervi benyomással bírna, aminek Kaspar Hauser – akit ifjúkoráig magányosan táplálva inkább állatként, mintsem emberként ragadnak ki a zárkából – csupán egyetlen bizonyságát képezi.

Ahhoz, hogy a kettőség jelentőségét az újszülött gyermek szempontjából helyesen mérjük fel, tekintetbe kell vennünk, hogy már az érzékszervi benyomások puszta felfogásához is – tehát például a piros szín megragadásához – magasabb rendű szellemi tevékenységeknek kell működésbe lépniük. E magasabb szellemi tevékenységek maguk nem vezethetők vissza érzékszervi benyomásokra, így semmi esetre sem származhatnak érzéki benyomások puszta „halmozásából”, miként azt a szenzualizmus állítja.5 Az érzéki benyomások egymagukban üresek, minthogy megfejtetlenek, szellemileg formálatlanok! A tudatnak – eredetét tekintve is – sokkal inkább egy szellemi tettel kell kezdődnie. Eme eredendő szellemi tett pedig nem más, mint a másik ember szellemi állapotának közvetlen tudatosulása (Innewerden), a kettőség. A kettőségben megy végbe a gyermek első szellemi tette. Amikor az anya rámosolyog gyermekére, dédelgeti és vigasztalja, a gyermek konkrét benső tapasztalásra tesz szert. Ekkor hatolnak tudatába az első fénysugarak. E mosoly, dédelgetés és vigasztalás az, ami felkelti az emberben az első benső szellemi rezdüléseket, s ily módon kiindulópontot nyújt minden további kibontakozáshoz. Az újszülött ember ezen felébresztett szellemi állapota a másik emberre irányul. Ilyen értelemben nem más, mint szeretet vagy annak visszfénye. Csak a bensőségesség (Innigkeit) képes felébreszteni a szellem mélyét, semmi más; csak a szeretet képes véghezvinni a szellemi kezdet hatalmas tettét. Így hát a szellem eredettel kapcsolatos útja – ezt nem lehet elég nyomatékosan hangsúlyozni – nem érzékszervi benyomások felvételét jelenti, hanem kettőségben való felébresztetést. A szenzualisztikus alaptévedés, miszerint az érzékszervi benyomás vezet az emberi szellem felébresztéséhez, abból táplálkozik, hogy a mosolyt és a dédelgető szavakat úgyszintén érzékszervi benyomások közvetítik. Csakhogy nem az anyai arc piros színhatása vagy a gyöngéd szavak hangingere ébreszt fel; sokkal inkább valami tisztán szellemi, ami önmagában közvetlenséggel bír és specifikusan saját benső tapasztalást képez: a szellem ráébred a szellem tudatára (Geist wird des Geistes inne). Ama közvetlenségben, melyben a gyermek az anya mosolyát megérti (akkor is, ha még nem képes viszonozni), az anyában és a gyermekben rejlő létesülési erők hatolnak egymásba. Itt nem az áthatolhatatlanság, hanem a kölcsönös áthatolhatóság törvénye uralkodik. A kettőség élményének – jóllehet érzékszervi előfeltételhez kötött – önmagában vett közvetlensége képezi okát annak, hogy bővebben nem leírható. Ez éppenséggel tanfogalmunk igazságának jele. Miként a vak ember számára sem tudjuk elmagyarázni a piros színt, mivel közvetlen érzéki tapasztalatra kell visszanyúlnunk, a kettőségen kívüli (Ungezweite) ember számára – ha létezne ilyen – sem lehetne elmagyarázni a másik ember élményét, a közösségi élményt. A közösségben, az együttlétben egymás mellett ragyognak fel a lelkek. S eme fény őseredeti, nem törött, semmilyen más forrásból nem származtatott.

 

Jegyzetek

1 [Forrás: Othmar Spann: Die dritte Ausgliederungsstufe des Geistes. Gezweiungs­bewußtsein oder Liebe. In uő: Erkenne Dich selbst. Eine Geistesphilosophie als Lehre vom Menschen und seiner Weltstellung. I. könyv, 2. rész, 3. fejezet. Jena, 1935, Gustav Fischer /Herdflamme 6/, 35–59. o. Részlet. – A szerk.]

2 [Novalis: Blüthenstaub (Virágpor). Athenæum (Berlin), I. évf. (1798) 1. sz. 99. o. – A szerk.]

3 [Ludwig Tieck: Der Gelehrte.„Die Kraft zu lieben, die Gesundheit, /sich, das Leben, Freundschaft und Geist / zu genießen und zu erwidern / ist der Zauber, der alles bezwingt.” In Ludwig Tieck’s Gesammelte Novellen. III. köt. Breslau, 1838, Josef Max und Komp, 72. o. – A szerk.]

4 [A szubjektív szellem kitagolási rendjének egyes fokozatai kapcsán ld. Rolf Amtmann: Othmar Spann pneumatológiája. A jelen kötetben. – A szerk.]

5 [Az érzékszervi érzékelés Spann által kifejtett doktrínájával kapcsolatban ld. Othmar Spann: Az ember együttélése a természettel. Ars Naturæ (Szeged), I. évf. 1–2. sz. (2010) 70–93. o. – A szerk.]

 

* (A tanulmány az Ars Naturæ II. évfolyamának 3-4. számának 299-316. oldalain jelent meg.)

 

A teljes tanulmány letölthető!